Thaiföld - Bangkok

Thaiföld időjárása

Bangkok időjárása

A jelenlegi időjárás Thaiföld középső részén, a fővárosban : Bangkokban.

Bangkok mindenkori időjárása

A magyarországi időjárástól jelentősen eltér Thaiföld, Bangkok időjárása. Miután Thaiföld csak három évszak váltakozását éli meg, így különleges élmény lehet a Bangkokban való, akár az egész éves kintlét az európai turisták számára. A kissé hűvösebb, a november és a február közötti időszak az egyik, ez talán az a legmegfelelőbb időjárás ez a leg jobb időszak a Thaiföldre, a Bangkokba utazásra, Ilyenkor a hőmérséklet kicsit hűvösebb a páratartalom kicsit alacsonyabb,az ég gyakran felhőtlen,és így kevesebb a felhőszakadás, a hőmérséklet 29 C körül alakul. A melegebb és szárazabb évszak márciustól június közepéig tart, amikor a higanyszál akár 35-42 C között is mozoghat. Majd ezután jön az esős monszun időszak, ez június végétől egészen november elejéig tart. ilyenkor sajnos súlyos áradások is be szoktak következni, Thaiföld szerte. Ilyen árvíz volt 2015-ben Thaiföld több területén is.

 

Bangkok

Grand Palace a Királyi Palota

Bangkokban, ez a 300 éves építészeti csoda a korábbi uralkodók lakhelyéül szolgált és a világörökség fontos részeként tartják ma már számon. A Grand Palace közepén található a Smaragd Buddha templom a Wat Phra Keo. A templomban a Smaragd Buddha,körülbelül két méter magas sötétzöld szobor áll. Senki nem mehet a szobor közelébe kivéve a thai királyt ő az aki egész évben a szertartásokat vezeti a templomban .A Smaragd Buddha, a thai emberek büszkesége. A palotát úgy,mint az ország más látnivalóit kizárólag megfelelő öltözékben lehet látogatni, csak zárt cipőben vagy zokniban lehet belépni. Itt a palotában megtalálhatjuk a Thai Királyi Díszek és Érmék kiállítását, ahol a királyi koronaékszereket és medálokat, érméket, festményeket és a XI.sz. óta használt pénzeket, fizetőeszközöket lehet megtekinteni.Bangkokban a Királyi Palotában található kiállítást csodálatos remek művek, festmények, falfestmények, sok egyéb díszes egyedülálló tárgy teszi még egyedülállóbbá. Bangkok városban a Grand Palace a Királyi Palota az európai ember számára egy nagy elvarázsolt világ, töménytelen mennyiségű arany és csillogás. A bangkoki Nagy Palota a világ leghíresebb látnivalói között található.

Chinatown (เยาวราช)

A terület Bangkok egyik legrégibb része. A kínai kereskedők az 1780-as évektől kezdtek ide betelepedni. Úgy tartják, hogy a " bűn " a szerencsejáték, a kábítószer-kereskedelem, és a prostitúció (az összes jelenleg illegális Thaiföldön) is még mindig igen széles körben elterjedt ezen a részen.Habár nem valószínű, hogy az átlagos látogató számára ez a dolog észrevehető lenne.Bangkokban a Chinatown nagyon érdekes,elég idős városrész, ahol a nyüzsgő tömeget és rengeteg árust talál az idelátogató a nap minden szakában.Kipakoló vásárból nincs hiány. Itt a sétáló utcákban, a szűk kis sikátorokban, és a mindig forgalmas utak mentén is  lehet olcsón vásárolni. Itt az olcsó hamisított luxus márkák , az olcsó de a gagyi elektronikai termékek a divatos ruhák is jól megférnek a kínálatban.Természetesen az utcai étkezdékből sincs hiány, mert minden megtalálható ami szem szájnak ingere, vagy épp nem. A negyedben több kínai generáció nőtt fel,alkalmazkodtak a helyi adottságokhoz a legtöbbjük mára már nem is beszéli a kínai nyelvet.Aki utálja a zajt,a tumultust az inkább Bangkok más látnivalóit nézze meg.

Vimanmek palota ( วิมาน เมฆ )

Vimanmek Tíkfa Udvarház néven ismert,ez az egykori királyi palota Bangkokban. A palotát V. Rama király építette 1900-ban, ez a világ legnagyobb arany tíkfa kastélya. Itt egyetlen szöget sem használtak az építkezés alatt. A thai és a nyugati építészeti stílusuk láthatóan keverednek az épületen.Eredetileg egy király Csulangokorn király fő rezidenciája volt ez a Udvarház.1982-ben Sirikit királynő javasolta, hogy kezdjék el az épület felújítását. Ez mára már múzeumként működik.Azért,hogy örökké megemlékezzenek V.Rama király uralkodóról. A felbecsülhetetlen értékű műalkotások célja, hogy bemutassák a népnek itt a fővárosban, Bangkokban a thaiföldi nemzeti örökséget. A bangkoki palotának ma már nagy turisztikai vonzereje van.A Grand Palace-ba szóló jegy ide is érvényes.

A "Thaiföld olcsón.." című könyvünk

Kiknek íródott a "Thaiföld olcsón…"c. könyv? Mindazoknak, akik az általában kínált magas árak töredékéért szeretnének Földünk egyik legmosolygósabb de igen távoli országába, Thaiföldre utazni. Színvonalasan és olcsón szeretnék az idejüket eltölteni. Most felejtsük el a megfizethetetlen, akár egymilliós, két – három hetes nyaralásokat. Ez a könyv már sokak életét megváltoztatta. Önnek is nagy segítségére lesz hogy, minden felesleges kiadás nélkül, a legolcsóbban utazhasson Thaiföldre, olcsón nyaralhasson Thaiföldön Bangkok térségében is. Sokan nem mernek nekivágni ennek a távoli vidéknek, esetleg azért mert félnek a hely- illetve nyelvismeret hiányától, esetleg azért mert a pénztárcájuk nem engedte meg a kínált gyakran borsos árú üdülést.A "Thaiföld olcsón" csapata most szeretne segíteni, eljuttatni Önt is Thaiföldre, a Thaiföld fővárosába a csodás Bangkokba de megfizethető áron.

Phuket Thaiföld

Thaiföldi olcsó utazás a fővárosba, Bangkokba

 Thaiföld Bangkok

Bangkok az ezer arcú város

Thaiföld utazás- nyaralás: Bangkok. A " Thaiföld olcsón..." című, mindig friss könyvünk segít, hogy mindig a lehető legolcsóbban utazzon Thaiföldre, és olcsón, de luxus színvonalon nyaraljon Thaiföld legnépesebb nagy városában, a fővárosban Bangkokban. Bangkok 2014-es statisztikák szerint több mint 14 millió thai embernek ad már otthont. Bangkok Thaiföld fővárosa már 1782 óta és Bangkok Thaiföld legnagyobb városa is.Bangkok, thai nyelven Krung Thep ( magyarul az angyalok városa, thai: บางกอก). Az egyik leghosszabb nevű város Bangkok a teljes neve elég különlegesség:Krungthepmahanakhon AmornrattanakosinMahintharayutthaya Mah-adilokphop Noppha- rat Ratcha-thaniburirom Udomratchaniwetma-has-athan Amornphi-man Awa-tarnsatthit Sakkathattiyawitsanu-kamprasit. (thai: กรุงเทพมหานคร อมรรัตรโกสินทร์ มหินทรายุธยา มหาดิลกภพ นพรัตนราชธานีบูรีรมย์ อุดมราชนิเวศน์มหาสถาน อมรพิมานอวตารสถิต สักกะทัตติยวิษณุกรรมประ-สิทธิ์).

bangkok14

Bangkok elhelyezkedése

Thaiföld középponti területei gazdagok történelmi és más látványosságokban. A középső területekhez tartozik Bang Pa- In, az Ayutthaya, Nakhon Pathom, Kanchanaburi, Pathum Thani, Lopburi és persze Bangkok, Thaiföld fővárosa. Thaiföld elég sík területeit nyugatról és északról a burmai csodálatos hegyek, észak kelet felől pedig Laosz dombjai, hegyei határolják.Észak- Thaiföld felől délre tartó folyók mindegyike a nagyon kacskaringózó és eléggé bőség Chao Phraya-ban " Csaophraja az ún. folyók királya) találkoznak.Majd innen a Chao Phraya tovább dél felé folyik és végül a thaiföldi főváros Bangkok alatt a Sziámi öbölbe torkollik. Itt a thaiföldi folyóknak nagyon összetett és össze vissza folyó csatornahálózata a klongok, biztosítja a dús növényzet folyamatos táplálását. A folyók a Thaiföld vízellátását is segítik, dea híres thai úszó piacoknak is helyet adnak. Thaiföld, Bangkok olcsón..

bangkok térkép

 

Utazás Budapestről Bangkokba

Thaiföldre a nagy távolság miatt csak repülővel érdemes utazni, Budapestről Bécsből illetve még sok más európai fővárosból is indítanak az olcsóbb és drágább légitársaságok járatokat.BUD BKK, a Budapest - Bangkok útvonalon többek között a TurkishAirlines,Alitalia, Aeroflot, a Finnair az EgyptAir a Qatar a Lufthansa, Austrian Airlines is indít járatokat sokszor jelentősen különbözó repülőjegy árakkal.Thaiföld kb.8500km távolságra található Magyarországtól repülési időben kb.12-15 órát jelent,de átszállástól függően így akár az utazás 1 nap is lehet.Olcsó repülőjegyek mára már nem ritkák ezen az útvonalon sem a légitársaságok nagy számának és az akcióinak köszönhetően.

Thaiföld, Bangkok jellemzői

Bangkok egy igazi nyüzsgő nagyváros, de azért találhatunk benne nyugodtabb részeket is.Thaiföld fővárosa, Bangkok a templomkolostorairól, más néven wat -okról is híres, Bangkok területén közel 2000 épült. A gyönyörű arany ill. ezüst színben pompázó, történelemi épületek mellett megtalálhatóak a mai modern kor vívmányai is a hatalmas épületek a felhőkarcolók. A Thaiföld fővárosa egy óriási metropolis Thaiföldnek a középső részén elterülő Chao Phraya–síkságon helyezkedik el. Bankok lakóinak száma az 1990-es évben tartott népszámlálás szerint több mint 8 és félmillió fő volt, a bangkoki népesség 2014-re már több mint 14 millióra duzzadt, így Délkelet-Ázsia legsűrűbben lakott városává vált. Bangkok a Thai-öböl (Sziámi-öböl) mellett fekszik és a Chao Phraya folyó szeli ketté.

Vásárlás Bangkokban olcsón..

A thaiföldi fővárosban Bangkokban is temérdek vásárlási lehetőség adódik. A legolcsóbb kis piacoktól az óriási luxus plázákig itt Bangkokban minden igényt kielégítő választék található. Bevásárló központok tömkelege vár az olcsóbbnál olcsóbb thaiföldi, ázsiai áruk vásárlóira. A leg ismertebbek közül egy néhányat kiemelnénk: az első a Central World a világ egyik legnagyobb plázája, ahol a vásárlók extra mennyíségbű cikkekből válogathatnak. A Central World óriási bevásárló központ mellett, nem messze a Siam Paragon szintén hatalmas pláza található. A hat emeletes Platinumban női-férfi ruhák hatalmas mennyiségben keresik az új gazdájukat. A Bangkok belvárosában épült MBK szórakoztató központban hatalmas mennyíségben elektronikai terméket, ruhákat árusító boltok, mozik és éttermek találhatóak.A Pantip elektronikai plázában is olcsó termékek vásárolhatóak. A bangkoki boltok általában reggel 10.00-től este 21.00-ig tartanak nyitva, de sok kisbolt pl.7-Eleven,Family MARKT és a Tesco Express viszont non-stop működik. Az üzletekben hitelkártyát bankkártyát, majdnem mindenütt elfogadnak.

Tegyen egy virtuális 3D-s sétát Bangkokban


Az egere segítségével nézzen körül Bangkokban, járja be az utcákat, gyönyörű parkokat.

Fedezze fel a részletes könyvünk segítségével Bangkokot, és használja az általunk javasolt friss tippeket, trükköket. Sétáljon személyesen is Bangkok utcáin, ne csak a Google Maps térképének segítségével.Pénzt spórolhat,és rengeteg feledhetetlen élményben lehet része a thai fővárosban, és környékén is ha bennünket választ. Thaiföldi utazás, thaiföldi nyaralás, Bangkok jóval olcsóbban....

Nézze meg a Bangkokban készült filmjeinket

 

 

Kíváncsi rá, hogy milyen az egészséges és olcsó thai étel?
Egészségkímélő ételek ínyenceknek Thaiföldön, Bangkokban az utcán..

Több, thaiföldi utazásról szóló kis filmünk